Hello!
Gyerekek, el vagyok havazva :D Én még egy hétre számítottam a Halloweent, de aztán kiderült, hogy holnap van, elszállt az időérzékem xD. Szóval, akkor ma gyorsan megcsinálok konkrétan mindent, amit egész hétre terveztem, kezdve ezzel, amit azóta tervezek, hogy elindult a blog, ez pedig az Asylum kis bemutatója. Aki régebbről ismer,
mérget vehetett rá halványan sejthette, hogy ez a téma előbújik ebben a kis projektben, én pedig nem is fogok csalódást okozni. Jöjjön az American Horror Story Season 2, avagy az Asylum.
Tudni kell rólam, hogy nagyon nem bírom az elcsépelt horrort, például egy zombis filmet, mert már annyi van, hogy nem ijed meg az ember. Eleve nekem a fantasy lények maradjanak a fantasyban, a horrorban inkább azt bírom, ha fordulatos, és sokkoló, és emberi szörnyek vannak. Talán ezért az AHS ami nálam tényleg gatyábacsinálós, mert a 3 kritériumot amit felsoroltam, mindig prímán megoldja. Most azért ez az évadot emelem ki, mert ez az a téma, és azok a szereplők, meg minden, ami a legjobban megfog. Meg mert ez az, amit tényleg szigorúan csak erős idegzetűeknek ajánlanék, mert nekem egy rész alatt nem egyszer kellett kimennem inni egy pohár vizet, és lenyugodni. És ugyan én finoman szólva is elfogult vagyok, de mások is ezt mondják :D.
Nem tudom mivel kezdjem, annyi mondanivalóm van. Mondjuk ott, hogy hogy került hozzám.
A helyszín az oka, hogy egyáltalán felfigyeltem a sorozatra. Még egy kétperces komédia-előadástól is sokkot kapok, ha itt játszódik
bocsesz, hogy nem írom ki, csak utalgatok, nincs ott a TOP 10 kedvenc szavam között. De ezt most nem túlzásból hanem szó szerint értendő. Elég régóta szeretem a horrort, és szeretek félni is, szóval, gondoltam belenézek. Meglepően nehéz volt rávennem magam, pedig már láttam pár filmet a témában, de azért egy eleve ijesztő sorozatban ez, hát na. Hónapokig készültem rá, aztán végül sikerült belenézni, és onnantól soha nem álltam le többé.
Soha!
Kezdjük a színészeinkkel.
Hát gyerekek. Ilyen jó gárdát, én nem tudom mikor láttam utoljára. Sarah Paulson teljesen jó Lana-nak, Evan Peters Kit Walkerként abszolút szerelem, Lizzie Borcheré tökéletes Gracenek mind a nőies, kedves, mind az enyhén pszichopata oldalához is, de a legkiemelkedőbb Jessica Lange Jude nővére. Olyan tökéletesen játssza a szerepét, hogyha szembesétálna velem az utcán, reflexből a pokolhoz rendelném a taxit.
Nagyon bírom az ötletet, hogy valós személyekről mintázzák a szereplőket, ez sokkal valóságosabbá, közelebbivé, és százszor sokkolóbbá teszik az élményt. Amit bánok, hogy nagyon kegyetlenül bánnak a szereplőikkel...
Miért, Gracey, miért?! Jepp, tőle jön a nevem egyik fele (Grace
Bertrand) .
Hamár kitértünk rá, akkor lássuk is a főszereplő párost. A főszereplőkkel gyakran nem vagyok jóban, de Grace és Kit teljesen jól muzsikálnak, annyira lehet aggódni, sírni, nevetni értük. Az a kétségbeesés, mikor Gracet elrabolják, az a megkönnyebbülés, mikor kiszöknek, és amennyit én bőgtem, mikor Alma....Hát igen. Az a csaj miért nem volt nekem sose szimpatikus? :/
A cselekmények rengeteg szálon futnak, nehéz, de nem idegesítően nehéz követni őket és mind tökéletesen le vannak zárva a végén, a fordulatok kiszámíthatatlanok, és időnként nagyon lesújtóak, pont ahogy a horrorban illik. Szépen fel van építve a szereplők személyisége és háttérsztorija - anélkül nem is lehetne az igazi - , és nem abszolút nem sablonosak.
 |
Gyönyörű szereplőgárda, nemde? :D
|
Ez a post ennyi lenne, remélem tetszett, sziasztok!
Alice
