Tegnap éjjel kiolvastam gyors egymásutánban két könyvet is: A Hajnalhasadást minimum tizedszerre, és ezt. A Hajnalhasadásról szerintem úgy fogok hozni, hogy egybeveszem az egész sorozatot, mert most tervezem újraolvasni az egész sagat
Szóval, térjünk rá a Percy Jacksonra. A barátnőmtől kaptam kölcsön most a második részét, de mivel beteg voltam végül csak most került rá sor, hogy tudjam olvasni :D Na, akkor kezdjük is el az értékelést :)
Író: Rick Riordan
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 256 oldal
Hogyan futottam össze vele: Ezen most nincs nagyon mit magyarázni, az első rész jó volt, jöhet a második.
Fülszöveg: Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…
Borító: Nagyon jól néz ki, jó a színvilága, passzol a sorozat többi kötetéhez, és elég sokat megmutat a regényről, utólag a fejemet vertem a falba, hogy "erre hogy nem jöttem rá az elején... Az a szörnyszem mondjuk pont semennyire nem élethű, egy picit jobban is meglehetett volna rajzolni..
Értékelésem: Az előző részhez hasonlóan ez is nagyon-nagyon döcögősen, és élvezhetetlenül indult, ami sajnos azt jelenti, hogy mivel rövid a könyv, majdnem a felét nem tudtam élvezni. Onnantól kezdett élvezhetővé válni, hogy Hermész meglátogatta Percyt, és elindultak a küldetésre, de igazán csak akkor pörgött fel, mikor megszöktek Luke hajójáról. Onnantól visszakaptam azt a szokásos "Percy Jackson hangulatot, amiért elkezdtem ezt a könyvet. A főszereplőkről semmi újat nem tudok mondani, talán Percy egy kicsit jobb fej lett. Grovert nagyon-nagyon hiányoltam, alig szerepelt valamennyit. Clarisse-ről kiderült, hogy tud még jobb fej lenni, mint eddig. Ő ugyan nem kifejezetten a jófiúk táborát erősíti, ahogy az apja sem, de nekem akkor is ő az eddigi kedvencem, kész, pont :D Thaliára kiváncsi vagyok. Punk, és ez eleve egy jó pont, hiszen én meg gót vagyok, szóval, Thalia, tartsunk össze :D Ki tudja, még az is meglehet, hogy letaszítja Clarisset a trónról :D.
Tyson. Értem én, hogy kell valami tanulság a regényben, értem, hogy mi volt a szerepe ennek a valaminek, de MIÉRT MR.RIORDAN, MIÉRT?? Ez mégis hogy a jó életben jött ide? A gyerek személyiségétől - vagy inkább személyiség nélküliségétől - konkrétan a hajamat téptem, és ez a "Ne itélj el valakit első látásra" című történet az 5 éveseknek készülő rajzfilmekben szokott lenni, és ez a szál annyira, de annyira erőltetett, és annyira nem értem mit keres ez itt
A cselekmény is kifejezetten jól pörgött miután elmozdult a holtpontról, tetszettek a kisebb kalandok, főleg a szirének szigete, és az üdülő (Annabeth kisminkelve xD Behalok :D) .
A fő szál - Grover, meg az Aranygyapjú - nagyon király e
És persze még egy szépséghibája van a könyvnek: Nagyon-nagyon rövid. Nagyon sok cselekménye van, rengeteg szálon fut a sztori, és nem tudom az író úr hogy gondolta konkrétan, hogy ezt belesuvassza 256 oldalba :P
Ezeken kívül minden mással meg vagyok elégedve, még mindig normálisan tartja magát a hangulat, a szereplők személyisége, és minden más.
Ez most csak ilyen kis rövidke értékelés volt, nem tudok hirtelen többet írni, ha eszembe jut valami, még toldozgatom egy kicsit :)
Kedvenc szereplők: Clarisse, Thalia, és Grover
Kedvenc idézetek:
"– Te is szatír vagy? – kérdezte végül Clarisse-tól.
– Hogy én?! Szatír!? Lány vagyok, méghozzá Árész lánya, te hormonkezelt vakegér! Most pedig oldozz el, hogy letéphessem a karodat!
– Miért tennél te olyat?
– Hogy lenyomhassam a torkodon – vicsorgott Clarisse.
– Nem vagy te egy kicsit pofátlan?"
"– Nos, nem… vagyis igen… szóval mégsem.
– Imádom az egyértelmű válaszaidat."
"Kíváncsi halak gyűltek körénk – egy csoport barracuda néhány marlinnal kiegészülve.
– Nincs itt semmi látnivaló! – hessentettem el őket.
Szívesen maradtak volna még, hiszen nem mindennap látják Poszeidón fiát egy lánnyal összeborulni. Szerintem legalább egy hétig ezen csámcsogott a pletykás vízinép."
– Nem örülök neki, hogy a rokonaim fejjel koccintgatnak egymással. Nincs olyan sok agysejtjük, hogy kedvükre pazarolhatnák.
Ennyi lenne ez a poszt, de nem ez lesz ma az egyedüli, remélem tetszett, sziasztok!
Alice