Sanctum kritika

Hello!

Véégre kijött az én egyik kedvenc sorozatom második kötete, úgyhogy kiolvastam, ahogy a suli, és az influenza engedte, és most itt vagyok, és beszéljünk a kis drágámról, de mindenekelőtt arról a számomra rettentően fura gondolatról, hogy "A horror csak filmben lehet igazán ijesztő". Megyek edzésre, jóllakott napközis fejjel mutogatom, hogy végre megvan, és néznek rám, mint a hülyére, hogy "Horror? Könyvben? Annak mi értelme van?" És ez talán az egyike a legnagyobb hülyeségeknek amiket életemben hallottam. Tény és való, hogy a könyv nem tud játszani az érzékeinkkel, hogy hirtelen beugrik valami szörny, vagy bevágni a cselekmény alá egy hullapara zenét, de ugyanakkor feszültségkeltésben, a szereplők félelmei, érzései, minden premier planban a szemük előtt történik. A filmben ugyan játszhatnak a látvánnyal, ugyanakkor a könyvben minden a te fantáziád szerint van, ahogy neked a legrémisztőbb, és még kismillió ok, bármelyik mellett érvel az ember már kezdetből, röpstartból ki lehet kezdeni az indokait. Én személy szerint mindkettőt ugyanúgy szeretem, nem tudnék dönteni, de ha neked van, amit jobban szeretsz, jöhet kommentbe odalennt. Most kis szerencsével Horror-Hétfőt tartunk, mert még ma AHS-t is akarok nézni, szóval reménykedjünk, de addig is, lássunk egy továbbra is zseniális, de egyre elborultabb sorozatot, jöjjön a Sanctum.

Író: Madeleine Roux
Oldalszám: 352
Hogyan futottam össze vele? : Egy évet vártam rá! Egy egész rohadt évet!!
Borító: Nagyon jól illeszkedik a másik kettőhöz, és a regény hangulatához, mondjuk utólag még kicsit spoileres is :D
Fülszöveg: Dan, ​​Abby és Jordan olyan dolgokat élt át a New Hampshire Egyetem nyári táborában, ami egy életre szóló traumát jelentett mindhármuknak. Ez az élmény rányomja bélyegét Abby és Dan kibontakozó szerelmére is. Mindannyian próbálnak túljutni a gyötrelmes emlékeken, de a múlt még mindig kísérti őket.
Bármennyire is szeretnének továbblépni, rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, és valaki eltökélten igyekszik fenntartani bennük a rettegést azzal, hogy titokzatos fotókat küld nekik egykori vándorcirkuszi jelenetekről. Úgy tűnik, az egyetlen esélyük, hogy megszabaduljanak a nyomasztó érzéseiktől, ha visszatérnek Camfordba, a New Hampshire Egyetemre, és feltárják a Brookline elmegyógyintézet múltját, valamint magyarázatot találnak Daniel Crowford igazgató őrült kísérleteire.
Megérkezésük után rádöbbennek, hogy a fotók létező helyszíneket ábrázolnak, sőt, az egyetemi kampusz területén hosszú évek óta most először állítanak fel egy hasonló vándorcirkuszt. Dan és barátai saját maguk fedezik fel a várost – elhagyatott házakban rejtett titkok után kutatva. De az intézet félelmetes múltja sokkal több szálhoz elvezet, mint azt gondolnák. És ez még csak a borzalmak kezdete…
Értékelésem
Tegnap olvastam ki és így gondolkodtam, hogy "WOW. Erre aludnom kell egyet." Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy fogom megmagyarázni azt a tömör gyomorgörcsöt, amit ez a könyv okozott...jó értelemben. Megpróbálom valahonnan elkezdeni, szóval kezdjük a szereplőkkel.
Abby továbbra is, a traumák ellenére önmaga maradt, aminek nagyon örülök, mert tavaly Ő volt nekem az Év főszereplője, de idén is eddig nagyon jó esélyekkel indul. Valamennyire megkomolyodott, de ugyanaz a művészlélek, akit az Asylumban megismertem.
 Jordannek változatlanul nemigen van értelme, ő felel egy kis humorért két katasztrófa között, ami Danéket éri, és ebben változatlanul teljesen jól működik, csak nincs benne semmi új.
Dan viszont a lehető legkétesebb karakter számomra. Magával a fiúval nincsen gondom, teljesen hétköznapi főhős, Abbyvel jól összeillenének, ha az írónő drága nem felejtkezett volna el teljesen és tökéletesen a szerelmi szálról, amit a fülszövegben ígérgettek, DE. Most magyarázza el nekem valaki, mert még mindig nem tiszta: Mivan az igazgatóval? Elnézést kérek, de ez a storyline olyan kusza, hogy semmit nem értek belőle!
Amiben Dan karaktere zseniális, az az, ahogy a fiú tudata próbál egyensúlyozni a rengeteg hallucináció, az agyába betörő gondolatok, amik nem az övéi és a valós világ között. Ez pedig azt szülte, hogy inkább Dan-ben játszódik le a konfliktus nagy része, nem a külvilágban. Nagyszerű ötlet, Madeleine, én imádtam, de valakinek emiatt lassú indulásnak tűnhet, nem tudom mindekinek ajánlani, de azoknak akik szeretik az ilyesmit, azoknak maga lesz a Paradicsom.
A történet maga megint baromi ötletes, tökéletesen kapcsolódik az előző részhez, de nem kannibalizálja, nem írja le újra ugyanazt.
Horrorban ugyanolyan jól teljesít, mint az előző rész, a képek még dobnak egyet a hangulatán, és a vége....
ÉS IDÁIG OLVASSA AZ, AKI MÉG NEM OLVASTA A KÖNYVET, SPOILER ALERT!
Te jó ég, én rosszul lettem, és majdnem elbőgtem magam. Valami borzasztó volt! És Micha és Lara, ne máár :(. Azután, amit vele csináltak, letettem a könyvet . Egyszerűen az addig mutatott épphogy borzongató stílushoz képest ez a lezárást derült égből kúvaanyád módjára ért ez a meglepően véres stílus, amit a végére benyomtak nekünk. Tudom, hogy a horror halottak nélkül nem hiteles, de az írónő kicsit megőrült a finishre!
Az egyetlen lobotómia is elég volt nekem az első részre, de itt meg annyi agykitekerés volt, hogy az valami szívfacsaró. Miután mindkét kedvenc mellékkarakteremet sikerrel kinyírták, tartanom kellett egy kis szünetet, mert egyszerűen sok volt. Baromi élethűen volt leírva, komolyan ki lehet tőle borulni.

SPOILERSZÜNET VÉGE.

Szóval összegezzük: Ez a könyv horrorrajongóknak nagyon fog tetszeni, és ha vérgőzösségre vágytok, akkor ne adjátok fel, nem csak Dan elméjének kalandjairól szól a történet, amire vágytok az benne van, a nyomozós szál miatt, és a múlttal való kapcsolat miatt tudom ajánlani krimikedvelőknek is, de akinek sok, ha sok a vér, és a halál, és nagyon megrázzák a szörnyűségnek, azoknak nem tudom tiszta szívből ajánlani, és azoknak sem, akiket nem izgatnak az ilyen tudaton belüli viaskodás storyline-ok. Viszont aki elolvassa, annak komolyan ajánlok hozzá egy kis gothic rockot (Pl. Evanescense, Sisters of Mercy hallgatásra mellé, mert zseniális hangulatot ad neki.

Annyi mindent mondhatnék még...de egyszerűen nem tudom megemészteni ezt a könyvet. Szóval búcsúzom, remélem tetszett a post, sziasztok!
Alice



A Halhatatlanság szabályai értékelés

Hello!


Pótolunk, pótolunk ezerrel!
Visszatérve a jó szokásomhoz, már megint jöhetnek a vámpírok. A környezetem legnagyobb örömére, kilenc éves korom óta ráfüggtem bármilyen vámpíros történetre, és bár már párszor ráfáztam velük (ezért van az, hogy még mindig inkább kávén élek, mintsem alszom) továbbra is hithű buzgalommal olvastam őket agyba-főbe, bármilyen körítéssel, ebből a témából szerintem egy jó író mindig ki tud hozni valami újat. És most jöjjön ennek a díszpéldája, lássuk a Halhatatlanság Szabályait!

Ez valószínűleg spoileres lesz, szóval csak óvatosan!

Író: Julie Kagawa
Oldalszám: 485
Hogyan futottam össze vele: A borítóba szerelmesedtem bele, de végül ténylegesen Gothic Fleur ajánlására kértem karácsonyra és olvastam el.
Borító: Vörös szem..nyugtassatok meg, hogy erről nem csak nekem ugrik be először a Twilight :D Mikor a könyvben ki is derült, miért sír vért a csaj a képen na akkor vágtam elégedett fejet :D Szeretem, mikor egy cím vagy egy borító végre értelmet nyer a könyvben is :D
Fülszöveg: Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?
Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…
Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.
Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.
Értékelésem: FIGYELEM!

Aki nekem azt mondta, hogy a vámpírok már elcsépeltek, és

semmi újat nem lehet velük kezdeni, az olvassa el ezt,

És én a képébe fogok röhögni!

Na mit mondtam emberek? Na mit? Hogy még bőven van ebben! És igazam lett? Mint mindig!

Ez a könyv alátámasztja, hogy nincs olyan téma, amit egy jó író nem tud olyan zseniálisan feldolgozni, hogy ne legyen fantasztikus! Egészen elképesztő amit az írónő alkotott.

Szóval, kezdjük a világgal.

Két szóban meg tudom fogalmazni azt, ami már az első két oldalon megdöbbentett: Valami új. Ez a világra is igaz. A vámpírok kvázi zsarnokságának ötlete nekem nagyon bejött, ahogy az is, hogy nem a klasszikus "szerelmes lettem valakibe, és amiatt lettem természetfeletti lény" - nézek itt minden második fantasy regényre - vagy az "inkább a halál, mint hogy szörnyeteggé váljak" című történet. Nem, Allieben volt annyi élni akarás, hogy át tudja értékelni magában azt, hogy kik az ellenségei, és mi a legfontosabb számára, és jól is választott. Nagyon szimpatikus volt benne az, hogy nem olvadt bele a vámpírok vérellátmányak számító tömegbe, inkább próbált túlélni magától, megalázkodás nélkül. Egy fantasztikus hősnő, aki a Lélektársak után megnyugtatott, hogy még vannak itt normális főszereplők.

Imádtam, mikor Kanin tanította. Az a rengeteg minden amit ezen keresztül megtudtunk a vámpírok társadalmáról, a képességeikről és a történelmükről, anélkül hogy agyonnyomna a rengeteg információ. Ezt is, mint oly sok minden mást, zseniálisan oldotta meg Kagawa. Kaninért megszakad a szívem, megveszek a következő részért, hajrá, Allie, meg kell mentened! Cingár viszont egy akkora k.csög, Allison helyében visszamentem volna, és kinyírom.
Allison vándorlásai nagyon jól voltak megjelenítve, tetszett a táj, és ahogy az emberi énje viaskodott a benne élő szörnyeteggel, anélkül, hogy az egész átment volna csöpögős önutálatba (Khm, khmmm, Edward Cullen...). A régi falvak, a régi tárgyak leírásai - ilyen jól leírva még sosem láttam egy porszívót :D - minden tökéletes volt, és pont eléggé keserédes volt az egész jelenet - nevettem a furcsa leírásokon, ugyanakkor sajnáltam Alliet, a társait, és Kanint - hogy ne legyen se nyálas, se olyan szomorú, hogy az már erőltetett legyen.
A harcjelenetek a veszettekkel, és Sakállal nagyon tetszettek, és a végén mikor Allie lebukik, akkor két dolog jutott eszembe. Egyrészt: Szegény Allie, és szegény Joe, másrészt, hogy mi lenne, ha Allie azonnali hatállyal plasztikai műtétet hajtani végre Ruth orrán.

Sajnos viszont be kell, hogy lássam, hogy nem lehet minden tökéletes: Zeke és a társainak a nagyrésze nagyon nem volt nekem szimpatikus: Zeke egy kétsínű, önző dög, ha arról van szó, hogy Ruthnak, annak a dögnek baja esik, lelkifurdalás nélkül kinyírná Alliet, de azért arra jó, hogy megmentse az életüket, a sajátját kockáztatva. Ez nem egy jó tulajdnság, és többje nincs is neki, néha volt két - három jó pillanata, de ezen kívül én változatlanul reménykedem, hogy végül nem ő lesz a szerelmi szál - ezt a kérdést szerencsére nyitva hagyták, még van min reménykednem :D. Ruthról csak annyi a véleményem, hogy menjen a pokolba ez a hülye rib.nc (hű, mennyit káromkodom ebben a posztban, elnézést :D), Jeb vallási fanatikussága, értelmetlen pesszimizmusa, és kegyetlensége megőrjített, és sajnálom, de akármilyen megható is volt az utolsó jelenete, én nem bírtam szánni, Dorothyt sajnáltam, de őt tényleg, nem ezt a sorsot érdemelte volna, kicsit olyan Annie Cresta szerű volt, Darrenért bőgtem, sokat, a többiekről pedig nagyjából semmit nem tudtunk meg.

Az Éden ötletét többé-kevésbé le tudtam nyelni, bár nagyon fura volt ennyi vallásos utalás, és konkrétum - félre ne tessék érteni, katolikus vagyok, és hívő, csak egy fantasy regényben ez nem szokott megjelenni, és egy kicsit fura - egy alapvetően vámpíros disztopikus regényben nekem nagyon bizarr volt, de let's go, én kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.

Összességében zseniális, és kis türelemmel Zeket is el lehet viselni, én ajánlom mindenkinek.

Kedvenc szereplők: Allie és Kanin

Kedvenc idézetek:

Vámpírok vagyunk, mondta Kanin az egyik utolsó esténken. Mindegy, honnan jöttünk, kik voltunk. Hercegek, urak, veszettek, mindannyian szörnyek vagyunk, kitaszítva az emberek közül. Soha nem fognak bennünk megbízni, soha nem fognak befogadni minket. Mindegy, hogy bujkálunk-e előlük vagy köztük járunk, mindig is szakadék lesz köztünk. Elátkozottak vagyunk, magányosak. Most még nem érted, de eljön majd az idő, amikor válaszúthoz érsz, és döntened kell, merre tovább. Démon leszel emberi arccal, vagy harcolsz a démon ellen az idők végezetéig, tudva, hogy a küzdelem mindörökké magányos lesz.

Azon tűnődtem, találok-e valami hasznosat. Nem úgy tűnt: néhány leszakadt polc, egy marék rozsdás szög- amit gyorsan zsebre vágtam- és egy furcsa, zömök gép, aminek négy kereke volt és hosszú fogantyúja, amivel talán tolni lehetett. Hogy mi célból, arról fogalmam sem volt.

Természetesen Caleb megkérdezte, mi az a kurva, mire Ruth nagyon homályosan körvonalazta a dolgot, és közben végig vigyorgott rám. Ha Zeke és Jeb nem lett volna hallótávolságon belül, tuti, hogy orrba vágtam volna a hülye picsát.

 (…)- Harcos vagy, megkérdőjelezel mindent, amivel nem értesz egyet, és talán te vagy az egyetlen, aki nem fél Jebtől. És még sosem találkoztam hozzád fogható emberrel. Soha.

És ennyi talán elég is lesz, de ezen kívül még van kábé kismillió :D


Ennyi lenne ez a post, remélem tetszett, az előző lehúzó kritikám után kellett valami szívmelengető is, sziasztok!
Alice

 

 

Lélektársak - Sky kritika

Hello!

Régen nem volt könyvkritika, meg úgy általában semmi, amiért bocsánat, nem voltam internetközelben, de meg is kaptam a büntetésem, mert elvonási tüneteim lettek :D Tegnap két villámolvasást hajtottam végre, de ennél most több kritika lesz, mert csúnyán elmaradtam, szóval kezdjük.

Író: Joss Stirling
Oldalszám: 450
Hogyan futottam össze vele: Annyi barátnőm akarta velem elolvastatni, hogy végül mikor leárazások voltak, megvettem a teljes trilógiát.
Borító: Ebbe beleszerettem. Nagyon tetszenek a motívumai, a színei, az egész teljesen kellemes összhangban van a történettel, és baromi jól néz ki.
Fülszöveg: Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.
Értékelésem: Annyira sajnálom, de ez a könyv az év legnagyobb pofáraesése. Nem is azért, mert olyan katasztrófális, feszültség fenntartásában, érzelmek leírásában, és jó mellékkarakterekben például jobb volt, mint az átlag. De a főszereplő pár egyszerűen szörnyű volt. Zed még nagyjából jó az elején, de aztán egyszerűen teljesen elvész a nyáltengerben, és szappanopera-szerű "rosszfiú-megtérése" storyline lesz szegény gyerekből, ami nekem fizikai fájdalmat okozott. Rengeteg a karakterében és a képességeiben a klisé, amit ki nem állhatok. De ő még nem is olyan rossz, térjünk rá Égre (még egy ilyen hülye nevet...). Ez a csaj tizenhat éves?! Ez jó, ha 11 megvan, hagyjatok már lógva! Mindenki tudja, hogy az egyetlen dolog, amit a Twilight Sagaban nem szeretek, az Bella, és azt hittem nem lehet überelni, de...Tévedtem. Ő legalább megpróbál segíteni a szeretteinek, nem sikerül, de Sky...Az a csaj konkrétan, többször is, kerek-perec kijelentette, hogy neki minden álma, hogy egy pasi körülugrálja a nagybüdös semmiért! Ennek a gyereknek gőze nincs egy kapcsolatról, vagy bármiről, végtelenül önző, makacs, és mindezt arra akarja kenni, hogy ilyen meg olyan trauma? Jó'van, örülök neki, 3-4 évig voltam depressziós, pontosan tudom, milyen egy trauma, és nagyon-nagyon nem ilyen! Ami még zavar, hogy baromi hülyén festi le az emlékezetkiesést. Ez nyilván nem egy feltűnő hiba, de tudom milyen egy kiesés, és csak én vagyok olyan mutáns, hogy egyáltalán nem viselt meg? :// Sky kissé túldramatizál mindent.
Zednek a családja viszont nagyon szimpatikus, főleg Xav, és Uriel.
A savantokról semmit nem tudtunk meg, nagyon remélem, hogy még tudunk meg részleteket a következő kötetekben, de jelenleg olyanok, mint Zed: nem rosszak, csak borzasztó kidolgozatlan az egész. Egyébként vannak itt dolgok, amik érdekesek lehetnének, ez a Lélektárs-keresős dolog nekem kifejezetten tetszik, de egy ilyen főszereplő szemszögéből én ezt képtelen vagyok élvezni!
De amiben ez a könyv állati jól teljesít azok a mellékszállak és -szereplők. Csak pár példa: Sky viszonya a nevelőszüleivel, a savantképességek felhasználása az FBI segítségére, Tina, Zoe, és a hasonló nüansznyi dolgok, amik szépen kidíszítik.
A vége viszont nagyon jól el lett kapva, Sky érzelmei, összezavarodottsága nagyon jól lett papírra vetve, növekszik benne a rengeteg kétely, már senkiben és semmiben nem bízik....Joss Stirlin lő, és belő egy bazinagy gólt! Ez egyedi volt, szépen meg volt jelenítve, szívfacsaró volt, és berántotta az olvasót....
Mért nem lehetett így elkezdeni?!
Szóval, mindent összevetve én tovább fogom olvasni a sorozatot, mivel az más főszereplővel lesz, és igazából érdekel, hogy mit tud még kihozni az író a dolgokból, mert még bőven van mit.

Kedvenc szereplőim: Uriel, Zoe
Kedvenc idézeteim:

A kapcsolatom a valósággal időnként kissé bizonytalan lett, amikor a tapasztalás helyét átvette az álmodozás.

Megborzongtam.Az álom még mindig nyomasztott,visszarángatott a múltba. 

Ennyi lett volna mára, remélem tetszett, sziasztok!
Alice

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 1-2. rész értékelés

Hello!
Idáig is eljutottam végre :)
Eddig halogattam. Majd ha kiolvasom a második részt..majd ha a harmadikat is...majd ha megnézem a filmet, és így tovább. De most jött a halloweeni projekt, és nem halaszthattam tovább. Ez különleges poszt lesz, mert még egy rajzot is kaptok hozzá :D Megihletett az Üresek Városa borítója :D
Na, akkor kezdjük az első résszel:

Író: Ransom Riggs
Oldalszám: 352 oldal
Hogyan futottam vele össze: Még október elején vettem meg, de annyi olvasni valóm volt, hogy a polcon kötött ki, ami nálam azt jelenti új könyvek esetén, hogy egy hónapon belül nem kerülnek a kezembe. De ezt már rég kerestem, és egy héttel később a legjobb barátnőm konkrétan a képembe nyomta, hogy "Olvasd már el, te hülye, ez a legjobb könyv a világon!!" szóval nekivágtam :D
Borító: Én nem vagyok félős, de azokon a képeken, amik ebben vannak, összesz@rtam magam! Komolyan nagyon-nagyon ijesztőek! A borító a többihez képest még lágy kamarazene.
Fülszöveg:
Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

Üresek városa:

Oldalszám: 384 oldal
Fülszöveg:
1940. ​​SZEPTEMBER 3.
A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKET SZÖRNYEK FENYEGETIK.
EGYETLEN EMBER MENTHETI MEG ŐKET – DE Ő MADÁRTESTE FOGLYA MARADT.
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek hihetetlen, kalandos története folytatódik. Jacob Portman a barátaival Londonba indul. A gyerekek szeretnének biztonságra lelni egy időhurokban, ahol nem fenyeget sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Azt remélik, hogy gondviselőjükön, Vándorsólyom kisasszonyon is segíteni tudnak, hogy visszanyerhesse emberi alakját. Mielőtt barátait biztonságos helyre vezeti, Jacobnak meg kell hoznia egy fontos döntést szerelméről, Emma Bloomról. Közben a háború sújtotta Londonban vérszomjas lidércek és éhes üresrémek fenyegetik őket…
Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a halottakat feltámasztó Enoch és társaik visszatérnek a fantasztikus fordulatokkal teli regényben.
A régi fényképekkel illusztrált könyv rendkívüli világba vezeti az olvasót.
Ransom Riggs Floridában nőtt fel, és Los Angelesben él. Diplomát szerzett a Kenyon College-ban és a Dél-kaliforniai Film- és Televíziós Egyetemen, megnősült, és készített néhány díjnyertes rövidfilmet. Másodállásban blogger és újságíró, Strange Geographies című utazási cikksorozata az entalfloss.com vagy a ransomriggs.com oldalakon olvasható. Ez a második regénye.
Első könyve, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei világszerte sikert aratott, és film is készül belőle.
Értékelésem: Pillanatok alatt felpörgött a sztori, a hatodik oldalon már kapkodni kezdtem a fejem hogy mivan :D. Nagyon - nagyon sajátos hangulata van, ami nagyon nyomasztó, izgalmas, és mégis életem eddigi leges-legjobb könyve! Komolyan imádom!
A szereplői nagyon a szívemhez nőttek, Jacob és Emma szerelme valami hihetetlenül szép, és hiteles, és ah! Komolyan, szerelmes vagyok ebbe a könyve. Enoch az egyedüli olyan, akinek le tudnék keverni egy hatalmas pofont, de erről majd később, a második résznél. Vándorsólyom kisasszony egy kicsit fura nekem, főleg a képeken, én egyáltalán nem ilyennek képzelném, sokkal inkább olyannak amilyennek a filmben ábrázolták. Mindenki más olyan amilyennek kell lennie: Horace felnőttes, de attól még vannak nagyon gyerekes alűrjei, Enoch magának való, és pofoznivaló is, Emma határozott, optimista, és tűzrőlpattant (Ha-ha vettétek a szóviccet? :D) ugyanakkor van benne egy sérülékeny lélek is, ami nyilván azért van, mert mielőtt a Madárhoz (Olyan hosszú kiírni, hogy Vándorsólyom kisasszonyhoz :D) került, nem volt éppen rózsás élete, Jacob pedig a könyves háremem legújabb tagja :D
Mondjuk egy dolog, amit kihagytak belőle, és amire allergiás vagyok: A háttérsztorik. Még Emmáról is csak a második részben tudunk meg bármit is, az ég szerelmére! Miért?! Nagyon remélem, hogy a Lelkek könyvtárában lesz valami, mert különben én megkeresem Ransom Riggset és akkor....
Na, szóval képek. Kerestem nektek egy kis ízelítőt a netről, csak hogy lássátok mik vannak itt



Szóval igen, ilyen és ehhez hasonló finomságok vannak benne, amiktől infarktust lehet kapni. Ebben is és a hangulatában is Madeleine Roux - Asylumához tudom hasonlítani, abban is ilyen szívemkihagy jellegű régi képek vannak.
A második részben nagyon kreatívan építi fel Londont, a ki- bejárkáló mellékszereplők kedvesek, de egyszerűek. Beszélő kutyák, üres hasú lányok, érdekes dolgok vannak itt :D
Hihetetlen csavarok vannak benne, olyanok, amiken az ember legszívesebben elbőgné magát, hogy "NEEEE, ezért kínlódtunk ennyit?", Ransom Riggs tipikusan olyan író, aki kitűnően eljátszik az olvasók reménykedésével, aztán jól letöri őket.  és kifejezetten Halloweenre illő könyv. Én megijedeztem rajta, mindenkinek szívből ajánlom a sorozatot!

Kedvenc idézeteim:

– (…) Rajta fiacskám. Mondd el szépen, hol a madár.
– A fiókban – mondta Horace.
Lidérc úr két szemöldöke összeszaladt.
– A fiókban. Milyen fiókban?
Megrázta az állánál fogva Horace fejét, és ráordított.
– Milyen fiókban?
(…)
– Ahol az ön édesanyja a bugyogóit tartja – és szembe köpte Lidérc urat.

Sosem értem az emberek kilencvenkilenc százalékát. 

 A nevetéstől a rossz dolgok nem lesznek rosszabbak, ahogy a sírástól sem lesznek jobbak.

Hiszek abban, hogy a világban egyensúly uralkodik, és néha előttünk ismeretlen erők avatkoznak be, hogy helyrebillentsék a mérleget. 

 És akkor idelennt a rajzom az üresek városa borítójáról:

 



Kicsit megváltoztattam, meg ugye matekórán csináltam, szóval nem lett tökéletes, írjátok meg, hogy hogy tetszik.
Ez lenne az első része a Halloween projektemnek, remélem tetszik, sziasztok!
Alice

R. J. Palacio: Csodácska értékelés

Ne. Ne. NE. De miért én?!
...
Hello!
Na, említetem, hogy van egy könyv, amiről szokatlanul sok oltogatnivalóm van. Valami, amit legszívesebben véletlenül beleejtenék a lefolyóba, és nem is sajnálnám különösebben...
Ez pedig nem más, mint a Szörynyűségecske Csodácska című alkotás, ami dióhéjban arról szól, hogy Pepper 2.0 hogyan próbál beleilleszkedni a társadalomba, amivel alapjáraton nincs is baj, DE, és itt kezdődik a baj....
Gyerekek, én nagyon rossz kislány vagyok, de ezt nem érdemeltem meg.
Most mindenki nekem fog ugrani, hogy nincs bennem semmi empátia, meghogy milyen lelketlen egy szörnyeteg vagyok, de még meg lesz ez szépen indokolva, és megbizonyosodhattok róla....................hogy tényleg az vagyok :P főleg hogy korábban millió ilyen könyvet olvastam és imádtam, mert normálisan volt megírva...
Akkor kezdjük...

Író: R. J. Palacio
Oldalszám: 364 oldal
Hogyan futottam össze vele: Én a büdös életben nem akadtam volna össze egy bíbor pöttyössel, ha nincs az én "drága" irodalomtanárom, aki - miközben én békésen olvasom az Üresek Városát - bejelenti, hogy nevezett engem meg a legjobb barátnőmet olvasóversenyre. Hú, de örültem neki -.-"
Fülszöveg: August (Auggie) Pullman arcdeformitással született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Éppen most kezdi majd az ötödik osztályt a Beecher Prep iskolában, és ha valaha is csöppentél már újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csak éppen az arca nem hétköznapi. De képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik?
Borító: Itt kezdtem el rettegni. Mi ez a betűtípus? Mi ez a grafika??Miért világít August feje? Miért van a képen fülkagylója, ha a könyvben nincs? Miért csíkos a tükör? Miért robottáncol az a fiú a háttérben? Miért repkednek szövegbuborékok az  égen felhők helyett??  Mi a fa....Meg a cím. Annyira kis becézgetősök vagyunk, hogy már ezt is le kell kicsinyítőképzőzni?! Az angol kiadásban miért maradhatott simán "Wonder"?!?! Eh...


Értékelés: Aki ismeri ezt, az tudhatja, hogy a hátulján az van írva, hogy 12 éves kortól ajánljuk. Na, kérem, egy újabb kérdés. Ez a könyv oly' sok kérdést vet fel bennem, és egyre sem ad választ, mert az jóval érdekesebb, hogy ugyanaz az arcleírás 4* szerepel ebben a könyvben! Ezen mi az Isten az, ami 12 év felettieknek van?! Kezdjük ott, hogy eleve egy 10 éves gyerekről van szó, és az a baj, hogy olyan is, mintha az is írta volna. Mármint nem a karakterhűségről beszélek, az nem baj ha megvan, sőt, örülök neki, de amikor pontosan ugyanúgy van megfogalmazva egy 14 éves lány és egy 10 éves kisfiú mondanivalója, az azért ugye nem csak nekem sántít?
És akkor folytassuk. Mi bajom van még azzal, hogy 12+-nak írják? Az, hogy ez a tanulság az 5 éves gyerekeknek készülő rajzfilmekben van benne, az ég áldja az író urat/hölgyet!!!
Akkor nézzük a cselekményt. Konkrétan semmi izgalmas nincsen benne, ha én ezt 12 évesen kapom kézbe, úgy vágom ki az ablakon, hogy Balatonig repül!! Annyi csavar nincs az egészben, mint az IKEA házhoz szállított bútoraiban! A karakterek mind egyformák, ilyen tökéletes család pedig egyszerűen nincs! Nincs olyan, ahol a 14 éves lányok szó nélkül tűrik, hogy a család le se sz**ja őket, nincs olyan, ahol minden konfliktus 1 perc alatt megoldódik, és nincs az az anya, aki ennyire kivételezzen az egyik gyerekével, akármennyire hülye feje van!  Az egyedüli akinek voltak jó pillanatai, az Via, és az egyedüli akit sajnáltam az a kutya volt meg én amiért végig kellett olvasnom ezt. És persze a kismillió kérdés, ami felvetődött bennem:

1. Miért nincsenek se írásjelek se nagybetűk, mikor Justin szemszögéből írnak??
2. Miért nyavalyog folyton Pepper2.0, hogy bámulják, ha közben azt mondja, megszokta
3. Mi a fenére kapta azt a díjat a végén?! Azt Jacknek kellett volna kapnia, amiért megvédte Augustot!
4. Mi a jó eget jelent az, hogy UKÁZ? Ez valami elbénázott fordítás, vagy mi a retek?
5. Mi az Isten az, hogy "zsiráfság"?!?!? Bár a cím után meg se kellett volna lepődnöm...
6. Mégis mi a fenét művel itt mindenki?!?

Ahhoz, hogy az utolsó kérdést megértsük, nézzük külön a szereplőket:

• Summer: Random előjön, mond valami kedveset, és megint elmegy, alig szerepel valamit, mégis főszereplőként van számon tartva..
• Jack: Tök jófej Pepper2.0-val, aztán valamiért beoltja Halloweenkor - sose derül ki, hogy miért- aztán megint jófej...
• Justin: Jön, dumálgat egyet a gyerekekkel, Jackkel egyből puszipajtások lesznek - hogy miért, arról mi lemaradtunk...- befenyíti a csúnya rossz ellenségeket, aztán soha többé nem tűnik fel egy mondatnál több időre
• Anyuka: Az első gyerekét tökéletesen elhanyagolja, mintha nem is lenne, csak azért mert a másik úgy néz ki, mint a teljes AHS széria összes zombija/deformálódott akármije.
• Apuka: Kábé az, mint Summer: jön, jófej, megy. Semmi értelme a létezésének.
• August: Ehhez most nem fűznék semmit.

A többiekről meg konkrétan semmit nem tudunk meg, az író ugrál összevissza, mint én lefelé az Egyeskőről, elkezd egy szálat, elmegy az ihlete, rohan a másikhoz, nekiáll, abbahagyja, elkezd fogalmazni egy konfliktust, megunja, lezárja, belekezd egy gondolatmenetbe, otthagyja, és konkrétan semmi nem sül ki az egészből.
Szóval, a tanulságon lehet érezni a verejtéket, ahogy próbálja az író lenyomni a torkunkon, a szereplők nem százasok, a történet érthetetlen...mondanom kellene valamit?
Nem fogok :P
Kedvenc szereplőm: Via

Ennyi lenne ez a post, remélem tetszett, és senki nem fog meglincselni, sziasztok!
Alice

Percy Jackson 2. Szörnyek tengere értékelés

Hello!
Tegnap éjjel kiolvastam gyors egymásutánban két könyvet is: A Hajnalhasadást minimum tizedszerre, és ezt. A Hajnalhasadásról szerintem úgy fogok hozni, hogy egybeveszem az egész sorozatot, mert most tervezem újraolvasni az egész sagat ne kérdezzétek miért a végéről kezdtem el xD
Szóval, térjünk rá a Percy Jacksonra. A barátnőmtől kaptam kölcsön most a második részét, de mivel beteg voltam végül csak most került rá sor, hogy tudjam olvasni :D Na, akkor kezdjük is el az értékelést :)

Író: Rick Riordan
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 256 oldal
Hogyan futottam össze vele: Ezen most nincs nagyon mit magyarázni, az első rész jó volt, jöhet a második.
Fülszöveg: Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…
Borító: Nagyon jól néz ki, jó a színvilága, passzol a sorozat többi kötetéhez, és elég sokat megmutat a regényről, utólag a fejemet vertem a falba, hogy "erre hogy nem jöttem rá az elején... Az a szörnyszem mondjuk pont semennyire nem élethű, egy picit jobban is meglehetett volna rajzolni..
Értékelésem: Az előző részhez hasonlóan ez is nagyon-nagyon döcögősen, és élvezhetetlenül indult, ami sajnos azt jelenti, hogy mivel rövid a könyv, majdnem a felét nem tudtam élvezni. Onnantól kezdett élvezhetővé válni, hogy Hermész meglátogatta Percyt, és elindultak a küldetésre, de igazán csak akkor pörgött fel, mikor megszöktek Luke hajójáról. Onnantól visszakaptam azt a szokásos "Percy Jackson hangulatot, amiért elkezdtem ezt a könyvet. A főszereplőkről semmi újat nem tudok mondani, talán Percy egy kicsit jobb fej lett. Grovert nagyon-nagyon hiányoltam, alig szerepelt valamennyit. Clarisse-ről kiderült, hogy tud még jobb fej lenni, mint eddig. Ő ugyan nem kifejezetten a jófiúk táborát erősíti, ahogy az apja sem, de nekem akkor is ő az eddigi kedvencem, kész, pont :D Thaliára kiváncsi vagyok. Punk, és ez eleve egy jó pont, hiszen én meg gót vagyok, szóval, Thalia, tartsunk össze :D Ki tudja, még az is meglehet, hogy letaszítja Clarisset a trónról :D.
Tyson. Értem én, hogy kell valami tanulság a regényben, értem, hogy mi volt a szerepe ennek a valaminek, de MIÉRT MR.RIORDAN, MIÉRT?? Ez mégis hogy a jó életben jött ide? A gyerek személyiségétől - vagy inkább személyiség nélküliségétől -  konkrétan  a hajamat téptem, és ez a "Ne itélj el valakit első látásra" című történet az 5 éveseknek készülő rajzfilmekben szokott lenni,  és ez a szál annyira, de annyira erőltetett, és annyira nem értem mit keres ez itt és igen, háromszor leírtam, egy mondaton belül, hogy "annyira". Kellene egy kis kávé..... Hálás voltam neki, mikor megmentette Percyéket, de aztán megint feltűnt azzal a tyúkagyával, és én megint a földhöz vágtam volna miatta a könyvet. Nem is tudom, hogy emberként idegesítőbb, vagy küklopszként. Szóval ezt...ezt ne. Kérlek.
A cselekmény is kifejezetten jól pörgött miután elmozdult a holtpontról, tetszettek a kisebb kalandok, főleg a szirének szigete, és az üdülő (Annabeth kisminkelve xD Behalok :D) .
A fő szál - Grover, meg az Aranygyapjú - nagyon király ezt a szót se használom sokszor xD .  De tényleg. És Grover mint menyasszony...Pontosan ugyanazt mondanám erre mint Clarisse :D
És persze még egy szépséghibája van a könyvnek: Nagyon-nagyon rövid. Nagyon sok cselekménye van, rengeteg szálon fut a sztori, és nem tudom az író úr hogy gondolta konkrétan, hogy ezt  belesuvassza 256 oldalba :P
Ezeken kívül minden mással meg vagyok elégedve, még mindig normálisan tartja magát a hangulat, a szereplők személyisége, és minden más.
Ez most csak ilyen kis rövidke értékelés volt, nem tudok hirtelen többet írni, ha eszembe jut valami, még toldozgatom egy kicsit :)
Kedvenc szereplők: Clarisse, Thalia, és Grover
Kedvenc idézetek:

"– Te is szatír vagy? – kérdezte végül Clarisse-tól.
    – Hogy én?! Szatír!? Lány vagyok, méghozzá Árész lánya, te hormonkezelt vakegér! Most pedig oldozz el, hogy letéphessem a karodat!
    – Miért tennél te olyat?
    – Hogy lenyomhassam a torkodon – vicsorgott Clarisse.
    – Nem vagy te egy kicsit pofátlan?"

  "– Nos, nem… vagyis igen… szóval mégsem.
    – Imádom az egyértelmű válaszaidat."

"Kíváncsi halak gyűltek körénk – egy csoport barracuda néhány marlinnal kiegészülve.
    – Nincs itt semmi látnivaló! – hessentettem el őket.
    Szívesen maradtak volna még, hiszen nem mindennap látják Poszeidón fiát egy lánnyal összeborulni. Szerintem legalább egy hétig ezen csámcsogott a pletykás vízinép."

– Nem örülök neki, hogy a rokonaim fejjel koccintgatnak egymással. Nincs olyan sok agysejtjük, hogy kedvükre pazarolhatnák. 

Ennyi lenne ez a poszt, de nem ez lesz ma az egyedüli, remélem tetszett, sziasztok!
Alice

Asylum booktag, avagy megint készvagyok...

Hello!

Üdv az utolsó postomban. Ugyanis, ha ezt túlélem, akkor már tényleg kekszet, respectet, és minden létező internetes mémet megérdemlek. De, erre nem sok az esély, mivel a drága Gothic Fleur a Goodbye Agony ebben a postban milyen ironikus a blogod neve...meg az enyém is xD bloggere - azok után, hogy ma éjjel a változatosság kedvéért még Harley Quinn és Joker is becsatlakozott az Aranycsapatomba a Briarcliff nappalijában, és Harley baseball ütőjével vertük szét a zenelejátszó, meg Jude nővér fejét is - meglepett egy kis elmegyógyos booktaggel, cserébe a tündérmeséimért. Aki még nem tud a dologról, egy dolog van ezen a földgolyón, amivel engem halálra lehet ijeszteni, az pedig az elmegyógyintézet. Semmi  mástól nem félek, és igazából nagyobb mennyiségben már nem egyszer kaptam miatta kisebb pánikrohamot, akár suliban is. Kilenc éves voltam, mikor akaratom ellenére összefutottam a témával, ezért utálom ennyire. Szóval millió puszi, meg nagy ölelés neked Gothic, hasonló szépeket neked is -.-" ezek után tudod mikor kapod majd kölcsön a fekete rúzsomat decemberben :D

1.) Üdv a sárga házban
A legbizarrabb/legőrültebb helyszín, amiről  olvastál.

Egyrészt ugye a kismillió elmegyógyos könyvekben a pszichiátriák, másrészt pedig Varen álmai a Nevermore-ban.

2.) Az áldozat, akit ok nélkül zártak be
A legutóbbi olvasmányod, aminél úgy érezted, kikapcsolódás helyett inkább csak szenvedsz.
Ööööö.... Ez jó kérdés, mert idén még a kötelezőnk is jó volt. A legutóbbi ilyen még júniusban volt, a Forgotten című könyv. Röviden összefoglalva egy zseniális ötlet megerőszakolása volt.
3.) Én bolond, te bolond, mi bolondok
 Egy regény, amiben szerinted a maga módján egy karakter se volt komplett.
Ugyan ezt még nem olvastam ki, de ide tökéletes választás lesz a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. De mondjuk ide a nem komplett helyett a nem normális szó lenne a megfelelő, de nem mindegy az? :D
4.) Kényszerzubbonyban
Főhősök és mellékszereplők, akik bármennyire is igyekszenek, többnyire csak kénytelenek egy helyben toporogni.
Ehhez Hangay Mili jutott eszembe az Ambrózy báró esetei sorozaból, mert két könyvön keresztül csak a Rudnay gyilkosságok leges legvégén jut közelebb a nővére megtalálásához.
5.) Sokkolás
Fordulatok, amik után köpni nyelni nem tudtál.
Gothic, édesanyád jó egészségnek örvend??? Mi ez a cíííím? X.X

A Twilight világában Alice története. Csak néztem, és néztem fél órán keresztül és nem akartam elhinni. Ez volt az az ominózus eset, kilenc éves koromban.

6.) Totális kiütöttség a "kezelés" után
Egy könyv, ami még  sokáig foglalkoztatott a kiolvasása után, avagy egy történet, ami
valamilyen okból úgymond "beszőtte" a fejedet.
A Twilight saga. Egyrészt nagyon-nagyon sok ideje imádom, másrészt pedig ugye Alice esete.
7.) A szadista főnővér és a szenvedő betegek
Egy író, aki sokszor könyörtelenül bánik a karaktereivel és ezáltal veled, az olvasóval is.
Ken Kesey. Aki ismeri a Száll a Kakukk fészkére-t, az tudja mi a bajom. Miért. Miért?!

8.) Egyenes út az őrületbe
 Egy függővég, amitől a falat kapartad volna legszívesebben.
Asylum. És még ki se jött a második rééééééééééééééész!!!
9.) A beletörődés: innen nincs kiút
 "Résztvevő" egy szerelmi háromszögben, akikről már az első percben tudtad, hogy igazából semmi esélye.
Először a címről szólva: Soha a büdös életben bele nem törődnék!

Nem ejtettek a fejemre! Bármennyi időbe is kerül, előbb utóbb kijutnék.
Egyébként a Peeta-Gale-Katniss háromszögben Gale-lel voltam így.
10.) Gumiszoba
Könyvszereplők, akiket bölcsebb lenne elzárni.
Én soha senkit....Na jó, azért Alice Cullen apját, és a Főnénit nem ártott volna..
11.) Majd segít a doktor bácsi
Egy író, akinél valamilyen okból az volt a benyomásod, hogy szabályszerűen hülyének nézi az olvasót
Hmmm....Nincs ilyen.

12.) Nővérek: a segítő bőrébe bújt ellenség
 Egy szereplő, aki eleinte kedvesnek mutatta magát, de később kiderült róla, hogy egy gerinctelen alak.
Nate, az Az Angyal-ból. Olyan széles vigyorral tudnám kinyírni azt az idióta, rohadék, seggfej.....
13.) Üldözési mánia: amikor a bezártság nyomot hagy
 Egy könyv, aminél annyi ideig húzódott a fő gonosz személyének a felfedése/ a
fő szál mozgatórugójának a felszínre kerülése, hogy mindenre és mindenkire gyanakodtál
Ide megint az Asylumot tudom hozni. Már mindenki gyanusított volt, kivéve az aki végül a bűnös volt :D
14.) Telibe talál a jeges vízsugár-
Egy könyv vagy könyvsorozat, amit régen szerettél, de amikor hosszabb idő után újra elővetted,
kiábrándultál belőle.
Ilyen sincsen :D

15.) Kezelés címszó alatt eladott kísérletek és hosszútávú hatásaik-
Egy főhős, aki az első kötetben tanúsított viselkedéséhez képest annyira megváltozott a folytatásban, mintha agyátültetést végeztek volna rajta.
Katniss Everdeen az Éhezők Viadalából. Az elsőtől a harmadik kötetig valami lenyűgöző változáson megy keresztül
16.) Snassz, fehér falak mindenfelé
 Egy könyv, aminek bár tetszik neked  a borítója, de nem tartod nagy durranásnak.
Ismét a Forgottent tudom hozni. Meg a Raven Boyst.
17.) Személyes tapasztalatok-
Egy általad olvasott regény, amelyiknek valamelyik szereplője volt pszichiátrián.

Éreztem, hogy lesz ilyen kérdés xD
Na, fussunk neki: Alice Cullen, Ryan McMurphy, és a Száll a kakukk fészkére összes szereplője, Emily, a Különös Különcségekből, Mili a Leányrablás Budapestenből, és még sokan mások :D
18.) Akár egy élőhalott, a végső tűréshatár is maximálisan  átlépve
 Az a regény, ami miatt a legtovább maradtál fenn és  ezért másnap olyan voltál, mint egy zombi.
A Twilight világa, már megint xD De inkább azért, mert akkor kezdtem rémeket álmodni, és nem kezeltem olyan jól, mint mostanában.

19.) Ő egy igazi Nellie Bly! (A hölgy egy az 1800-as években élt újságíró volt, aki önként bevonult egy nők számára fenntartott elmegyógyintézetbe tíz napra, majd a "kiszabadulása" után cikkeiben és egy könyvben keményen bírálta az ottani "ellátást") 
 Egy főhősnő, aki nem félt felszólalni, ha valami igazságtalanság történt.
Katniss, Abby, McMurphy és Mili.
20.) Ha már téboly, legyen ragadós!
 Kit vagy kiket hívsz meg a tag-re?
Nem vagyok szadista xD. De azért Virág megcsinálhatja :D

Percy Jackson könyv+film értékelés

Hello!
Mint megígértem, meghoztam a Percy Jackson sorozat első kötetéről az értékelésemet. Sajnos az AHS rész szinte tuti nem fog összejönni, de cserébe hozok néhány rajzot, meg egy kis meglepit :)
Mostanában a barátaim körében hirtelen kitört a Pery Jackson mánia, annak ellenére, hogy idősebbek vagyunk a főhősnél, és nem értem, honnan jött most hirtelen ez a dili :D. A két legjobb barátnőm hirtelen totál függő lett, de én csak most kezdtem bele. Nem szokásom magamnál fiatalabbakról olvasni, ugyanakkor mégis kicsi korom óta érdekel a görög mitológia, szóval belekezdtem én is. És nem is olyan rossz ám ez :D

Író: Rick Riordan

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 374 oldal
Hogyan futottam össze vele: Mint mondtam, az osztályunkban váratlanul csapott le a mánia, én meg egy darabig csak kapkodtam a fejem, hogy mivan. Az egyik barátnőm egész nap arról kérdezgetett, hogy szerintem ő melyik Isten gyermeke lehetne, Ő folyton ezt olvasta, a másik barátnőm meg minden dolgozat előtt Athénéhez "imádkozott, gondoltam, "napasztmek, nálatok is jó messzire gurult a pirula" erre ők mind azt mondogatták, hogy "olvasdmárel, olvasdmárel!". Úgyhogy sok választásom nem maradt :D
Fülszöveg: A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.


Értékelésem a könyvről: első száz oldal nagyon-nagyon döcögősen ment, annyira, hogy nem is jelöltem sehol, hogy olvasom, mivel kábé semmit sem haladtam vele. A történet onnantól lendült meg rendesen, hogy bekerült a félvértáborba. Egészen odáig valahogy semmilyen, és erőltetett volt a cselekmény. Aztán mikor egyre több szál jelent meg, egyre több szereplő, és kevesebb családi, meg iskolai dolog, onnantól simán ment és az se zavart, hogy Percy csak 12 éves. Olyannyira megtetszett, hogy két-három nap alatt ki is végeztem. Percy hááát....nem tudom. Néha jó fej, néha pedig már-már idegesítően értetlen. Nem tudom én fel tudnám-e dolgozni, ha félisten lennék, de szerintem rohadtul örülnék neki, és már az első napokban felzárkóznék, amennyire csak lehet, hogy utána ne legyek tiszta hülye - ami Percyre sajnos néha nem volt igaz. Annabeth egész jó volt, de néha idegesítően komoly volt, nem vennék rá mérget, hogy jóban lennék vele. Grover vicces, szerethető karakter, a kecskepatáival együtt. Egy dolgot meséljen már el valaki: Hogy a szent retekbe szuszakolták be Kheirón hátsó felét abba a kerekesszékbe xD ? Mutasson már valaki egy lovat, amit bele lehetne ültetni? Én kábé 10 éve lovagolok, de még egy kispóni hátsója se férne be xD. Na mindegy.
Tetszik a vándorló Olimposz gondolata akkor már egyszer a Parlamentünkbe is beköltözhetnének, nagyon örülnék neki :D, meg az, hogy az Istenek gyermekei egy táborban élnek, és a külön házak minden Isten gyermekeinek. A zászlózsákmányolás - vagy számháború - kicsi korom óta az egyik kedvenc játékom, el is játszottam a gondolattal, hogy milyen lenne már ha félistenként csinálnám ugyanezt. A kedvenc jelenetem a Lótusz-Hoteles rész volt, meg amikor lennt voltak az, Alvilágban, utóbbi a leginkább. Mindig is érdekelt, milyen lehet a görög mitológia-féle pokol.
Összeségében: jó könyv volt, jó alapsztorival, kevésbé jó főszereplőkkel, akikért azért mégis lehetett izgulni, és akik valamennyire megállták a helyüket.
A film nem jött be ennyire, nem volt könyvhű, a szereplők köszönőviszonyban nincsenek az eredeti személyiségükkel, meg úgy általában csalódott vagyok :(
Kedvenc idézeteim:

– Biztonságba? Mi elől? Ki üldöz?

– Ó, igazán jelentéktelen személy – mondta Grower hűvösen, nyilvánvalóan még mindig neheztelve, amiért az előbb leszamaraztam őkecsleségét. – Nem oszt, nem szoroz. Csak a Holtak Ura meg legvérszomjasabb kegyencei közül egy páran

Amikor végre sikerült túltennem magam azn, hogy a tanárom egy ló, egész jó tábornéző túránk volt, részemről azzal az óvintézkedéssel, hogy sosem kerültem a háta mögé. Néhányszor részt vettem a Macy áruházlánc hálaadás-napi felvonulásán trágyatakarítóként, és igazán sajnálom, de nem bíztam annyira Kheirón hátsó felében, mint az elsőben.

Inkább harcolnék nap mint nap, mintsem hogy ne vegyenek rólam tudomást. 

– Nos, Percy, mi a nap tanulsága? – macerált Grover.
– Az, hogy a háromfejű kutyák jobban szeretik a piros műanyag labdát, mint a botot. 

Ennyi ez a kis poszt, sziasztok :)
Alice

Apa, randizhatok egy lovaggal? - vélemény

Sziasztok!

Ma lettem túl egy hihetetlen könyvön, ami nem is tudom, hogy maradhatott ki nekem eddig. Nem sűrűn olvasok magyar íróktól kivéve Böszörményit *_* és általában nem is szokott annyira tetszeni, de úgy fest On Sai egészen más :D. Nem akarom húzni az időt, hiszen bőven van mit mondanom, szóval vágjunk bele természetesen nem a könyv borítójába :D

Író: On Sai
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 376 oldal
Hogyan futottam össze vele: Magányos könyvesbolti körutamon jártam éppen, mert névnapom volt, és anyum megáldott egy kis könyvre szánható pénzikével, és majd' kiégette a szemem a borító. A cím viszont azzal a lendülettel el is riasztott, még a fülszöveget sem olvastam el, nem azt vettem meg. Aztán egyre többen írták róla a jobbnál jobb értékeléseket, én meg kezdtem meglepődni, elolvastam a fülszöveget. Szerelembe estem abban a percben, és már rohantam is megrendelni, két napon belül a kezemben volt.

Borító: Ez volt az ami felkeltette rá a figyelmem. Minden Vörös Pöttyösnek eszméletlenül szép borítója van, de ennek aztán pláne .Nem vagyok nagyon kékes, de ez az árnyalat gyönyörű. A kardnak nagyon szépen fénylik a felülete. És ugyan a képen nem látszik, de végig fut rajta az alján egy pulzusjel, a közepén egy szívvel, remélem értitek :D Az is nagyon jó és illik a regényre

Fülszöveg: Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,
két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?
Értékelésem: Nagyon különleges, magával sodró hangulatú könyv, amit nehéz nem szeretni. A főhősnőkkel általában bajban vagyok, de Mia Anne teljesen, tökéletesen jófej. Nem rinyál összevissza, nem őrül meg, amint bejön a szerelmi szál, és minden második oldalon van egy olyan beszólása, amin sírva röhögtem :'D. Tetszik, hogy az írónő ilyen jártas az ifjúsági könyvekben/filmekben, csomószor említ szereplőket meg címeket. Pl.:

" -Kell a véred! 

 - Micsoda?! Hé, elég ronda vagy Edwardnak!"

Ez jó példa Mia Anne beszólásaira is :D meg az én Twilight-fanatikusságomra is, hogy pont ezt hoztam :D
Nagyon szeretem az olyan sci-fiket, és fantasykat, amik az álmokkal játszanak. Az írónő létrehozott egy zseniális új világot, ahol az álmok következményei kivetülnek a valóságra, és a diók gonosz szörnyetegek. Ezen a dólényes dolgon szakadtam, nem tudom honnan szedte ezt az írónő, de jópofa ötlet volt.
Kósza nagyon cuki, de szerelmemnek nem fogadnám el, a humora ellenére. Sosem szerettem a régimódi hozzáállású embereket, ez még nem is lenne akkora baj, de mivel nem ismeri Mia Anne világát, nem ért semmit, és teljesen értetlennek tűnik. Így ez sajnos az egész könyvön át nem tetszett benne, de ezen kívül teljesen rendben van. Tudom, hogy ők úgy éltek mint a középkorban, de ez ettől függetlenül irritál. Amúgy nagyon aranyos, jó a humora, helyes, és teljesen összeillenek Mia Anne-vel.
Az írónő ebben a könyvben a szó szoros értelmében minden egyes mondat alatt fenntartja a figyelmet, Mia Anne és Kósza szemszögével nagyon könnyű azonosulni Mia Anne-éval főleg xD,  hiszen Mia Anne majdnem velem egyidős, rockot hallgat, fantasyt olvas, és igencsak élénken álmodik xD.
Amon. Hát ez a pasas engem annyira, de annyira, de annyira idegesített... Hogy lehet valaki ennyire szívtelen?! Az ilyen miért vállal gyereket, ha konkrétan senki iránt nem érez semmit? Arról nem is beszélve, hogy abszolút nem tiszteli az emberi életet.
Az utolsó jeleneteken sírtam. Azt hittem Mia Anne örökre béna marad, és nem jönnek össze Kószával...Aztán kiderül, hogy ez a hülye lány elfelejtette, hogy öngyógyító...abban az egy jelenetben fejbevertem volna egy serpenyővel :D
Minden teljesen jó benne; a világ, a szereplők, Bo, Táncos akit nagyon nagyon bírok, és a vége… :D Középkori őskövületek a MondoConon...remélem, mikor idén megyek, akkor azért nem kell ledőlő oszlopokat kerülgetnem :D
Még nem olvastam ennyire két világ határán egyensúlyozó, álmokkal játszó könyvet, valószínűleg azért is volt ekkora hatással. De nagyon tetszett, hogy fantasy és egyben real-life is egyszerre.
A kedvenc jelenetem az volt, mikor Mia Anne harmadszorra ment át a másik világba, megismerték egymást a varázslókkal, meséltek Mia Anne-nek a világról...Akkor voltak a legjobb beszólások xD
Ez most csak egy ilyen rövid értékelés, mert annyira jó volt, hogy úgy rendesen megfogalmazni ennyit tudtam :D
Kedvenc szereplőim: Mia Anne és Táncos ^.^
Kedvenc idézeteim:

"A metró éles hangú dudálással sivított el melettük, Mia Anne látta a veztő döbbent arcát. Valószínüleg ritkán repül szembe vele pár túlkoros Harry Potter meg egy ló."

"Regényt kéne írnom! Micsoda álom!"

"– Kell a véred!
– Micsoda?! Hé, elég ronda vagy Edwardnak!"

"Amikor nem bírta tovább, kinyúlt az éjjeliszekrényen heverő mobiljáért, fülébe tette a fülhallgatót, és bekapcsolta a zenét. Aztán újra bevackolta magát, és szorosra zárta a szemét, legszívesebben soha többé ki sem nyitotta volna. A pergő dobszóló mintha az agyában dübörgött volna, elmosva a gondokat. "

 "– Tudom már, mi hiányzott az elmúlt két órából. Egyszer sem láttam pucér lovaghasat!
– Hiányzott a meztelen mellkasom? Hát, igen, üres az életed.
– Löktek már le tetőről? – érdeklődött vészjóslóan Mia Anne."

Ennyi lenne ez a poszt, sziasztok!
Alice

 

 

Az Angyal vélemény

Sziasztok!
Eljutottunk az eredetileg könyves blog harmadik ajánlójáig is xD.
Ezt a könyvet ma fejeztem be, és mivel eredetileg ugyan még júli 31-én kezdtem bele, utána elmentem egy hétre nyaralni, aztán megint két napra, és most sikerült befejezni xD. De akkor csapjunk a lecsóba:
Író: Cassandra Clare
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 496 oldal
Hogyan futottam össze vele: A Molyon. Egy adott pillanatban mindenki olvasta körülöttem, csak én nem, úgyhogy belevágtam.
Borító: Egyszerűen gyönyörű! A mechanikus angyal, a Londoni látkép a háttérben...*-*
Csak igaz a férfi nem Will akar lenni? Will sokkal helyesebb!
Fülszöveg:
A mágia veszélyes – de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
„A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos”
Stephenie Meyer, a Twilight szerzője
Értékelésem: Új kedvencet üdvözölhetek. Rég nem volt ilyen jó fantasy a kezemben, élmény volt olvasni, teljesen beleéltem magam a világba. Szeretem a régebben játszódó könyveket, úgyhogy egy régebben játszódó, jól megírt fantasy regény nekem igazi csemege, főleg egy minimális romantikával. Itt ezt megkaptam, ráadásul teljesen jófej szereplőkkel. Térjünk is ki rájuk külön-külön:
-Henry: Szórakozott professzor, nem ismertük meg igazán. Nincs róla különösebb véleményem, mivel semmi nincs róla benne a regényben. De mivel trilógiáról beszélünk, biztosan később lesz :D
-Charlotte: Őszintén szólva ő egy picit furcsa nekem. Nem teljesen látom át a személyiségét, harcias, szigorú, de közben néha olyan mint egy anya, de nekem túl fagyos. A másik az életkora: néha legalább harmincöt évesnek tűnik, közben csak huszonvalamennyi. Ő nem az a kedvenc karakterem kategória, de nincs vele különösebb gond
-Jessamine: Attól eltekintve, hogy úgy van vele, hogy a nőknek nem kellene harcolniuk -ez böki a csőröm- ő nagyon szimpatikus nekem. Kicsit olyan Rosalie-s felfogása van, ami idegesít, de ezen túl lehet lendülni. Kétszer is megmentette Tessa életét, amivel bebizonyította, hogy attól még, hogy nem akar árnyvadász lenni, ha kell segít a többieknek.
-Jem: Igazán kedves karakter, nagyon megszerettem. Kevésbé harcias, és jófej, mint Will, de őt is ugyanannyira kedvelem csak másképp. Ez az első olyan alkalom, amikor a főhősnő szerelmi háromszög- szerűségben van, és én is nehezen tudnék dönteni a helyében.
-Will: Na ő az én szerelmem - a legújabb. Jófej, vicces, és bátor, mondjuk néha olyan idegesítő a titokzatoskodásával, hogy felképelném a Háború és békével, és elbúcsúzhat az orrától. Alighanem jól kijönnék vele. Ami a kinézetét illeti, nem illik bele az ideálomba ami a könyves pasikat illeti, a barátnőm megállapította, hogy gyűjtöm a szösziket :D,  de ugye nem ez a lényeg *-*. Örülnék, ha vele jönne össze Tessa, és úgy sejtem erre bőven van esély.
-Tessa: Róla nem tudom mit gondoljak. Ha azt vesszük, milyen a személyisége, semmi bajom vele, jófej, és ahhoz képest, hogy főszereplőnő, totál normális, csak van egy petit baj a világnézetével, ami nem okés. Mi az, hogy egy nő nem lehet harcias?! Mindjárt átállítom férfira a nememet a Bloggeren, mert én igenis harcias tudok lenni, és nem vagyok vele egyedül!
Ezen kívül viszont megérintett, hogy bármire képes a testvéréért, hogy szeret olvasni, és persze attól függetlenül, hogy osztja az észt a nők szelídségéről, ő is meglehetősen harcias tud lenni.
A többiekről nem ejtek külön szót, de minden szereplő hiteles volt, a jók nagyon szerethetőek, akit pedig gyűlölni lehetett, hát azt gyűlöltem is xD. Még valakiről külön szót kell ejtenem: Nathaniel, az a.....Ennyire én még szereplőt gyülölni nem gyűlöltem soha életemben, pedig nagyon sokat olvasok. Hogy lehet valaki ilyen szemét?! Ki az az elmebeteg, aki ennyire behódol a pénznek, és a szerencsejátékoknak, hogy tíz ezüstpénzért odaadja a húgát, hogy kísérletezzenek rajta, vagy mittudomén?! Sikerült beetetni velem, hogy de Quency a Magiszter, egészen addig, hogy Mortmain random meglátogatta az Intézetet. Az utolsó pár fejezetet nagyon feszülten olvastam el, inni se mozdultam el vagy egy óráig. Az írónő az egész könyvön át kitűnően fenntartja a figyelmet, az elejétől a végéig mindig van valami akció, és minden jelenet szépen ki van benne dolgozva.
A kedvenc jelenetem egyértelműen a "Vámpírok Bálja" ennél találóbb nevet nem tudok adni ennek a résznek :D volt, megismerkedtünk az Éjszaka Gyermekeinek életének egy picike részével.
Alvilágiak. Nem értem ezt az elnevezést, és bármibe fogadnék, hogy az eredetiben nem is így volt, csak átvitték a fordításban. Az alvilágiak nem véletlenül írom kisbetűvel, most tényleg az igaziakra gondolok  nem a démonok, és hasonlók? Ezzel úgy tudtam csak megbékélni, hogy minden fajnak adtak külön nevet is.
Az idézetek a fejezetek elején nagyon tetszettek, szépek voltak, és találóak.
Eddig ez az egyedüli fantasy könyv, amit nem tudok másikhoz hasonlítani, mert oké, hogy nephilimes szál sok könyvben van manapság, de ebben mások. Tessa képességének ötlete is teljesen egyedi, és - csoda!!! - kaptunk egy totál klisémentes könyvet, Woow!
Kedvenc szereplőim: Jessamine, és Will *--*
Kedvenc idézeteim:

"Vagy számít egyáltalán a külső? Lehet, hogy az arca csak egy húsból és bőrből álló maszk, aminek semmi köze valódi önmagához?"

"A Klávé valóban nem nézi jó szemmel a birtokháborítást, de különös mód még inkább ferde szemmel néznek arra, aki embereket fejez le és nyúz meg. Van egy ilyen heppjük – magyarázta Will. "

"…erős örvény kerítette hatalmába, ami azzal fenyegetett, hogy a mélybe rántja, összeroppantja és szétmorzsolja, ahogy a tenger hullámai morzsolják a köveket." 

 "Jem egészen közel hajolt Willhez, és a fülébe súgott valamit, mire annak mosolyra görbült a szája sarka. – Tényleg – bólintott Will. – Hogy viszolyoghat tőlünk bárki is, amikor olyan elbűvölőek vagyunk?"

Ennyi ez a post, remélem tetszik, sziasztoook ^^
Alice